Az EESZT ellen benyújtott indítványom szövege. Sajnos elutasították azzal, hogy nem volt kellően megindokolva (ez egy gumiszabály, amivel el lehet menekülni a döntés elől). A szöveg ismeretében ezt ki-ki döntse el. Dr. Alexin Zoltán
A hozzáférések korlátozását magyarázza el a harmadik rész.
A második rész az elérhető szolgáltatások működését mutatja be.
Az első rész az Ügyfélkapu regisztráció lépéseit követi végig. Ez előfeltétele az EESZT használatának.
Az e-Receptre vonatkozó törvényi szabályozás 2017. áprilisban változott meg, ezt követően a vényírásról szóló 44/2004. számú ESzCsM rendeletet kellett változtatni. A kormányzat nagyon alattomosan tör rá a polgárokra és próbálja meghackelni az Alkotmánybíróság 29/2009. számű döntését. Vagyis megszerezni a teljes lakosság mindenféle vényre kiváltott gyógyszerére vonatkozó élethosszig tartó adatokat. Dr. Alexin Zoltán
Az EMMI a még pilot fázisban üzemelő EESZT-re vonatkozó törvény megváltoztatására törvénymódosítást terjesztett elő. Ennek a lényege: a elektronikus vények adatmegőrzési idejét felemelnék 50 évre (gyakorlatilag mindhalálig). Egyértelmű, hogy erre nem a betegek gyógykezelése érdekében van szükség, hanem a gyógyszergyáraknak van szükséges a sok adatra. Ezt láthatóan oda is fogják adni. (Végül az Országgyűlés 30 […]
Miután az Országgyűlés elfogadta az EESZT-ről szóló törvényt, és a részletszabályokról szóló EMMI rendeletet, nem maradt már hátra, mint panaszt tenni az egészségügyi titkosszolgálat és megfigyelőrendszer ellen. A biztos úr el sem olvasta és meg sem értette a beadványomat – egy év után egy teljesen irreleváns indoklással elutasította. Egyszerűen nem volt hajlandó foglalkozni vele. Dr. […]
Az EMMI társadalmi véleményezésre bocsátotta az EESZT működésével kapcsolatos rendeletének tervezetét. Egy orwelli rémálom körvonalazódik belőle, amely a polgárok mindhalálig tartó megfigyelésére jön létre. Dr. Alexin Zoltán
Az EMMI nyilvánosságra hozta az EESZT működését szabályozó rendelet tervezetét. Ehhez küldtem be ezt a levelet. Mivel a törvény már korábban megszületett és már az is elfogadhatatlan volt, itt már nem volt sok lehetőség korrekcióra. Egyébként sem jellemző, hogy bármit is elfogadtak a résztvevőktől. Dr. Alexin Zoltán