Az emberen végzett orvostudományi kutatások egyik speciális típusa az orvosi adatokon végzett, beavatkozással nem járó orvostudományi kutatás. Egészségügyi adatbázisból már meglehetősen sok van, azonban az adatokon végzett adatfeldolgozások körül sok a félreértés. Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) állásfoglalása több fontos dologban eligazítja az adatkezelőket. (2014. december 5.)
A magyar állam az elmúlt évben számos, az alapvető jogokat durván sértő egészségügyi adatbázist alapított, illetve újra-alapított 2014-ben. A korábban TAJ alapon működő rendszereket név, lakcím, születési hely és dátum, anyja neve adatokkal egészíttette ki, továbbá a megőrzési időt 50 évre állította be. Negyedévente az OEP halálig tartó módon az érintett betegnek a regiszterrel összefüggő kezeléseit továbbítja az adatbázisokba. A magyar állam sosem ismerte el az orvosi titoktartást, a betegek információs önrendelkezését a háborítatlan magánélet részeként. Ezen a portálon korábban már jelentek meg erről írások: Hiányosak a betegek alapvető jogai az Alaptörvényben Ismét egy újabb salátatörvény az orvosi titoktartás csorbítására
Az implantátum regisztert a NEAK működteti. A működéséről információkat lehet találni itt. Naná, hogy a péniszprotézisek adatait is gyűjtik! A magánszolgáltatók is kötelezettek adatszolgáltatásra, és bírsággal fenyegetik azokat, akik elmulasztják. Az ötlet egy angol kezdeményezésből ered, amely szerint a mellimplantátumokat kell bejelenteni egy központi regiszterbe, mert az utóbbi néhány évben az olcsó és rossz minőségű kínai gyártmányok sokszor súlyos egészségkárosádást okoztak. A magyar hisztérikus farkasfalka egyből rávetette magát erre az adatgyűjtési lehetőségre. Az indokoltat lényegesen meghaladó kényszerintézkedést vezettek be.
A Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartását még Czeizel professzor indította el Magyarországon. Hasonló regiszter nem működik a világban (amelyik kényszerintézkedés alapú lenne). Ma a regisztert az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH), Országos Egészségfejlesztési Intézete (OEFI) működteti. A honlapja itt található. Korábban legalább fenntartották annak a látszatát, hogy a regiszterben levők jogai ne sérüljenek – ez mára megszűnt, a regiszter megfigyeli az ilyen személyek életét és halálát, ami szerintem gyomorforgató és az emberi méltósághoz való joggal ellentétes.
A Nemzeti Rákregisztert az Országos Onkológiai Intézet kezeli. A honlapja megtekinthető itt. A Nemzeti Rákregiszterről lehet tudni, hogy egy nemzetközi együttműködés áll mögötte, amelyben a tagállamok (kb. 30 a 210-ből) gyűjtik a daganatos megbetegedések földrajzi eloszlását, fajtáit és gyakoriságát, illetve ezeket a statisztikai adatokat egymással és a világgal is megosztják. Sok államban a rákregiszter tud működni személyes adatok nélkül. Ezt kérhetik a páciensek pl. a német, francia, angol, skandináv, svájci, osztrák rákregiszter esetében. Naná, hogy Magyarországon csakis névvel és lakcímmel azonosítható személyek szerepelnek benne. A Rákregiszter nem törekszik annak a látszatára, hogy nem avatkozik bele az érintettek magánéletébe: hiszen a regiszter adatokat küld az ÁNTSZ-nek a népegészségügyi szűrések előtt, az ÁNTSZ pedig adatokat küld a körzeti védőnőnek (egy képviselő azt javasolta, hogy akkor már a háziorvosnak is). A szűrések pozitív eredményei azonnal bekerülnek a Rákregiszterbe és innentől kezdve halálig tartó megfigyelés alatt áll az érintett személy. Az OEP negyedévente megküldi a Rákregiszternek az érintett személyek kezeléseit. A KSH pedig a halálukól is értesíti. Naná, hogy az álpozitív esetek is bekerülnek, lásd erről a Bonyodalmak az emlőrákszűrés körül c. írást. Elmondható, hogy a nemzetközi kötelezettségeinket jelentősen meghaladó kényszerintézkedést alkalmaznak a betegekkel szemben. A nemzetközi együttműködésben sem lenne kötelező részt venni.
2014-ben újraalakult a korábban önkéntes hozzájárulással létrehozott Infarktusregiszter. Ma már ez is tájékoztatás, tiltakozás és jogorvoslat nélküli kényszerintézkedés alapon működik. A honlapja megtalálható itt. Az ötlet talán a svéd regisztertől ered – bár ott lehet az adatkezelés ellen tiltakozni (és kötelező a tájékoztatás is).Az infarktusregiszterrel foglalkozott már ez a portál: A kötelező központi egészségügyi adattár elhalasztva c. írásban.
Az Országos Egészségpénztár működteti a Tételes elszámolású gyógyszerek regiszterét. Az új, drága gyógyszerek közül azok tartoznak ide, amelyek hatásossága még kérdéses, ezért felírás előtt a betegről és a betegségéről részletes adatokat kell szolgáltatni itt.
Megemlíthető még az OSzMK által gyűjtött audit adatok tömege egyes beavatkozásokról – ezek csak közvetve azonosíthatók, apránként a TAJ szám is eltűnik a nyomtatványokról. Gyűjtenek adatokat pl. szülésekről, prosztata műtétekről, szemlencse beültetésekről stb. A megadott honlapról eltűntek egyes korábbi adatgyűjtések. Most csak a Tauffer regiszter látszik a születésekről, gondosan ügyeltek arra, hogy az indirekt azonosíthatóság feltétlenül megmaradjon.
A GYEMSZI kezeli a TEA (Tételes Egészségügyi Adattárház) állományt, amely minden magyar állampolgár társadalombiztosítási ellátásait tartalmazza 1998-tól kezdve. Ebben szerepelnek az utóbb alkotmányellenes adatgyűjtésnek nyilvánított nem támogatott vényköteles gyógyszerek adatai is 2009. szeptember 30-ig. Annak érdekében, hogy kiderüljön személyes adatokat tartalmaz-e az adattárház pert indítok a GYEMSZI ellen. A jog szerint ezek anonim adatok, de ez nem igaz, nagyon könnyen feltörhetők.
Ehhez még hozzá kell számítani a háziorvosoknál, rendelőintézetekben, iskolaorvosoknál, kórházakban és klinikákon és gyógyszertárakban, megyei kormányhivatalokban, védőnőknél és munkaügyi hatóságnál kényszerintézkedéssel létrehozott egészségügyi adatállományokat.
Milyen etikai problémák vannak az egészségügyi adatbázisok felhasználása körül?
Sajnos, az utóbbi időkben több kedvezőtlen tendencia került napvilágra. Az adatbázisok üzemeltetői úgy gondolták, hogy amikor az adatokat saját céljaikra feldolgozzák, akkor az nem számít orvosi kutatásnak, hanem úgy vélik, hogy a törvény által nekik juttatott adatokkal azt tesznek amit csak akarnak. Egy ilyen feldolgozáskor semmilyen etikai alapelvet nem kell betartaniuk.
A jogi szabályozás sem igazán segít, mert Az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló 23/2002. (V. 9.) EüM rendeletben a beavatkozással nem járó orvosi kutatások definíciója elég sete-sutára sikerült. Ugyanakkor az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 157. §-ának a definíciója a kutatásokra már teljesen egyértelmű.
Az egészségügyi és a hozzájuk tartozó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (Eüaktv.) felsorolja a lehetséges célokat, amelyek érdekében az adatokat fel lehet dolgozni. Egyúttal megnevezi azokat az adatkezelőket is, akik az adott fajta feldolgozást elvégezhetik. Ezen felül, még orvosi kutatás céljából vagy statisztikai feldolgozás érdekében lehet az adatokat feldolgozni. Más célból a feldolgozás nem megengedett – pontosabban szükséges hozzá az írásbeli hozzájárulás az érintettől.
Az Eüaktv. 21. §-a is félreértésekre ad okot. Az adatkezelők úgy gondolták, hogy ha a 21. § szerint járnak el, akkor nem kell figyelembe venni az orvosi kutatásokról szóló fejezetét az Egészségügyről szóló törvénynek. Ez megint tévedés, súlyos etikátlanság. A személyes adatokkal végzett kutatások egyik legelső lépése kell, hogy legyen az adatok anonimizálása, ez már része a kutatásnak.
Az adatállományok kezelői és a környezetükben található kutatók a fenti joghézagokat kihasználva, több esetben etikai felügyelet nélküli orvosi kutatásokat végeztek, amit a Btk. 5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni. A jelenség felszámolása érdekében 2014 tavaszán az ETT-hez fordultam (megfelelő bizonyítékokkal felfegyverkezve) és kértem, hogy állásfoglalásukkal szüntessék meg ezt a helytelen és elítélendő gyakorlatot. Az állásfoglalás 2014 novemberében megjelent az ETT honlapján. Elolvasható itt.
A magyar jogi szabályozás másik nagy problémája a kényszerintézkedés alapon végrehajtott orvosi kutatás. Csak hogy tudjuk, ilyen nem fordul elő egyetlen másik EU tagállamban, Ázsia értelmesebb országaiban (pl. Japán, Mongólia, Dél-Kelet Ázsia, India), Amerikában és Ausztráliában. A kényszerkutatás mint jogi megközelítés Auschwitzban volt utoljára, persze fellelhető azért Afrika kőkorszaki államaiban és az elmaradott ázsiai országokban.A 2007-ben jogszabály formáját öltött elképzelés Dr. Horváth Ágnes nevéhez fűződik, aki az ETT akkori ajánlására és az adatvédelmi biztos tiltakozása ellenére legitimálta az addig is meglévő gyakorlatot, egyúttal Magyarország kiiratkozott a kultúrállamok köréből. E probléma felszámolása még hátra van.
Dr. Alexin Zoltán