Egy törvénymódosítás nyomán a háziorvosok korlátlan hozzáférést kaptak az Országos Egészségpénztár adatbázisához, amelyben minden állampolgár 15 évre visszatekintő egészségügyi adatai találhatók: minden egyes megjelenés szakrendelőben, kórházban – a kapott ellátás leírása, a kezelőorvos; továbbá minden egyes vényre kiváltott gyógyszer adata. (2012. május 21.)
Magyarországon az orvosi ellátás nem veszi figyelembe azt, hogy az embereknek van privát szférájuk – az ellátás kvázi feltétele a teljes kitárulkozás. Ha valaki nem említ meg egy lényegtelen eseményt a korábbi életéből, amit az orvos lát a számítógépén, azonnal megbomlik a bizalom és ezt éreztetik a beteggel. Nagyjából arról van szó, hogy a páciens köteles a lakáskulcsát átadni a háziorvosának, hogy az mindenről tudomást szerezhessen, minden adathoz hozzáférhessen.
A Parlament is így gondolta – és 2011-től megnyitotta az OEP adatbázisát minden háziorvos számára. 2011. április 1-től kezdve a hozzáférés feltétele volt azonban az, hogy előbb a betegnek nyilatkoznia kellett arról, hogy hozzájárul-e az adatokhoz történő hozzáféréshez. Ez 2012. január 1-től megváltozott, ettől kezdve már nem kell a betegnek nyilatkoznia, hanem a hozzáférés automatikusan adott – az állam adott kulcsot a szabad bejárásra. Igaz, van lehetőség a tiltakozásra. A tiltakozáshoz egy nyomtatványt kell kitölteni, amely az OEP honlapján található itt. A kitöltött nyomtatványt az OEP Területi Hivatalához kell eljuttatni. Célszerű tértivevényes ajánlott levélben, hogy igazolhassuk az elküldést. Az érintettet írásban értesítik arról, hogy mikortól él a tiltás. A Területi Hivatalok listája megtalálható itt.
A részletes tájékoztatás az adatkezelésről természetesen elmaradt – az embereknek nincs tudomásul a jogszabályváltozásról. Egy hétköznapi ember nem szokta az OEP tájékoztató oldalait nézegetni. Helyes lett volna ezt megfelelően kommunikálni a sajtóban, tévében és a rádióban. Azt senki sem tudja, hogy pontosan milyen adatokról van szó. Amikor az adatok keletkeznek, akkor sem adnak felvilágosítást róluk, és akkor sem mielőtt az orvos lekérdezi azokat. Amikor valaki eldönti, hogy egyáltalán érdemes-e tiltakoznia, akkor ehhez semmilyen fogódzót nem kap, nem tudja, hogy vajon mit tilt meg, és annak mi a következménye. A háziorvos lekérdezésről némi tájékoztatást nyújt az orvosoknak készült felhasználói kézikönyv.
Mi az, amit érdemes tudni erről a szolgáltatásról? A felhasználói kézikönyv szerint minden ellátás szerepel benne 2000. január 1-től kezdve. A magánellátásoknak is utána lehet nézni benne, mert ha a magán (pl. nőgyógyász) beutalt valakit a társadalombiztosítás terhére valahova, akkor annak már van nyoma, és ha vényt kapott a magánorvostól, akkor annak is. Ezek mind szerepelnek az adatbázisban. A páciens nem szabályozhatja, hogy mely adatok jelenjenek meg – csak a teljes tiltást vagy a teljes megengedést választhatja. Természetesen, ha egyszer lehetőséget adott a lekérdezésre, akkor onnantól kezdve nem sok értelme van ezt visszavonni. Ha a háziorvos már megkapta az adatokat korábban, akkor egy később tiltakozásnak csak az ezután keletkezett adatokra van hatása. Fontos tudni, hogy a háziorvos sok esetben köteles felvilágosítást adni más orvosoknak a betegéről, pl. egy üzemorvos is kérheti ezt. Ebben az esetben a háziorvos érezheti úgy, hogy ezt egy életút lekérdezés után adja meg, és az ott talált adatokat továbbítja az üzemorvos számára. Hasonló helyzet fordulhat elő életbiztosítás kötésénél, sorozó orvos, igazságügyi szakértő, stb. esetén. Ezekre érdemes előre gondolni, még idejében. Az egészségügyi ellátás Magyarországon bűnügyi nyilvántartóként működik, semmilyen régi adatot nem törölnek. Aki egyszer egy betegségben szenvedett, azt semmi le nem mossa róla, élete végéig kell annak megalázó, megbélyegző következményeit viselni.
Érdemes mindenkinek magának is megtudnia, hogy mi szerepel róla az OEP nyilvántartásában. Erre ad lehetőséget az Elektronikus Ügyfélkapu. Már mintegy 500 ezer honfitársunk használja adóbevallásra. Ha valaki szeretné használni ezt az ingyenes szolgáltatást, akkor egy okmányirodába kell elmennie, ahol élesítik az ideiglenes regisztrációját. (Lényegében beazonosítják a személyét – ehhez igazolvány kell, és egy felhasználói azonosítót fog kapni.) Egy adatlapot kell kitölteni. Lehet helyben papíron, vagy időpont foglalás után magán az ügyfélkapun, interneten is. A regisztrált ügyfelek bejelentkezés után az ügyfélkapu TAJ alapú szolgáltatási között megtalálják a betegéletút szolgáltatást, és maguk is megtudhatják, milyen adatokat tárolnak róluk. Érdemes áttanulmányozni az adatokat különösen azoknak, akiknél a lista hosszú, mert egyáltalán nem mindegy, hogy esetleg egy meg nem történt ellátást, egy nem létező betegség kezelését is elszámolták neki, ugyanakkor egyúttal hírbe hozták egy nemlétező betegséggel. Ennek már számos kellemetlen következménye volt. Ha Ön hibát talál az adataiban, akkor ezt célszerű jeleznie az OEP-nél, amely aztán kivizsgálja, hogy mi történhetett.
Vajon mit szólna Ön, ha egyik nap hazatérve azt látja, hogy a háziorvosa keresgél a könyvszekrényében, kiforgatja a családi iratokat? Amikor felelősségre vonja, akkor azt feleli, hogy számára ehhez a törvény megadja a jogot, és egyedül azért van itt, mert ki akarja deríteni, hogy mitől van magas vérnyomása Önnek? Ha azt a kérdést tesszük fel, akkor mekkora adatmennyiséghez férjen hozzá a háziorvos, akkor teljesen rossz a kérdés: a kérdés helyesen úgy hangzik, hogy mit keres a magánlakásban – a magánszférában egyáltalán a háziorvos. Tényleg van joga ahhoz, hogy a betegei nemi életéről, társas kapcsolatairól, munkahelyi problémáiról, a családban előforduló betegségekről automatikusan tudomást szerezzen anélkül, hogy ebbe a betegeknek lenne beleszólásuk. A magánlakásba hatóság csak házkutatási paranccsal léphet be, tanúk jelenlétében, bírói jóváhagyással, vagy ha behívok (beengedek) valakit. Akkor hogyan van az, hogy a háziorvosnak ehhez semmilyen engedélyre nincs szüksége, nincs jogorvoslat, nincs felelősségre vonhatóság.
Természetesen van olyan élethelyzet, pl. egy súlyos betegség esetén, amikor valaki úgy dönt, hogy ad kulcsot szomszédnak, közeli hozzátartozónak és bizalmas barátnak. Ez azonban inkább a kivételek közé tartozik. Más lenne a helyzet, ha mindenkinek lenne egy egészségügyi kártyája, amelyre felírathatná a fontosabb betegségeit (önként), és ezt vinné magával. Amíg azonban ez nem következik be, láthatóan egy olcsó, ugyanakkor az emberi méltósággal mit sem törődő lehetőséget nyitottak meg. Nekünk pácienseknek is fel kellene emelnünk a szavunkat, élni kell a jogainkkal, ki kell harcolnunk az információs szabadságunkat.
Dr. Alexin Zoltán